2004. 10. 26. Wien, Bank Austria Halle (Gasometer)

Sajnálatos módon Bécsbe kellett utaznunk, hogy megnézzük azt a mostanság felkapott zenekart, akik - szerintem - gesztenyebarnaságukról nevezhették el magukat. A jegy viszonylag olcsó volt, és még az útiköltséggel együtt is kevesebbet kellett kicsengetnünk, mint pl. Britney kisasszony Arénás előadására.


A helyszín (Bank Austria Halle) egy barátságos, kb. 4000 állóhelyes terem egy - a zenekari tagok magasságát figyelembe véve - szerencsés konstellációval, miszerint a terület lejtett a színpad felé, úgyhogy még mi (Stofi, Andi), szintén kicsi emberek is jól láttunk mindent a hátsó sorokból is. Sidinek és Mikcnek, akik szintén velünk tartottak, ez nem nagyon okozott problémát.

 

A koncert inkább egy klubbulihoz hasonlított, semmint egy világhírűvé vált zenekar egyik turnéállomásának előadásához. Nem volt kivetítő, lángcsóvák, és papírdarabka eső, de a zenekar így is lázba tudta hozni a közönséget. A fények voltak egyedül megkomponálva, mind a beállítás, mind a színek nagyon tetszettek.

 

Ryant, a zenekar dobosát a doki eltiltotta egy időre a dobolástól, mert megerőltette a karját, ezért a koncerten egy vendégdobos ütötte a bőrt, aki szerintem túl jó volt a többiekhez képest. A visszahívás után azonban Ryan is előkerült a színfalak mögül, egy gitárt vett a kezébe, és "elüvöltötte" nekünk a "Highway to hell" című AC/DC örökzöldet. Mindeközben Adam, a zenekar énekese beült a dobok mögé, és konkrétan szétverte a dobszerkót.

Megszólalás tekintetében nekem egy kicsit csalódás volt az előadás a lemezhez képest. Adam érzékien lágy hangjához ugyanis vissza kellett fogni a hangszereket, hogy el ne nyomják. A gitáros játéka szinte nem is volt kivehető, ellenben Adam meglepően jól pengeti a húrokat, a szólókat is ő játszotta a koncerten, és megkockáztatom, hogy a lemezre is ő játszott fel mindent.

 

Gitárosoknak említem meg érdekességképpen, hogy furcsa módon a gitáralapok háttal voltak a színpadra pakolva, amit én is nagyon tudnék élvezni egy-egy koncerten, mert így biztosan hallanám is, amit éneklek, és nem nyomnának el a gitárok. Valószínűleg ilyen megfontolásból használták a Maroon 5-ék is ezt a módszert.


A koncerten eljátszották az összes "Songs About Jane" dalt, és egy új dalt is hallhattunk, ami valószínűleg a következő lemezre fog felkerülni. Volt visszataps, plüssállatka zápor a színpadon, sikító lányok. Engem az énekes, mint férfi nem nagyon tudott meghatni, a mozgáskultúrája sem nagyon tetszett, ami nálam elég fontos szempont.

Összességében a buli tetszett, csak szólhatott volna egy kicsit jobban.

A mellékelt fotókat én készítettem az életem árán, ugyanis a nagy motozás ellenére sikerült a fényképezőgépemet becsempésznem a lábam közé rejtve, a bő gatyám takarásában. Izgi volt :I

A fotókat megnézheted nagyobb méretben, ha rájuk klikkelsz!