Alanis koncert Salzburgban

ALANIS MORISSETTE KONCERT SALZBURGBAN

Július 4-én, délelőtt indultunk Salzburgba: Én, Zanzi Ritcsi, két barátnénk, meg Zsiráf, a Zanzibar sofőrje, aki most is, mint mindig a sofőri poszton bizonyított. Útközben többször megálltunk pihenni, pisilni, enni, inni, tankolni. Ebédre Ritcsi anyukája csomagolt nekünk finom rántott husit, amit jó étvággyal faltunk be.

Már sötét volt, amikor odaértünk a Salzburg melletti kis faluba, St. Leonharderhof-ba. A panziónál (lásd a fotót) már várt bennünket egy magyar társaság, ők segítettek nekünk is szállást intézni, és ők adtak instrukciókat az útvonalat illetően. Lecuccoltunk, majd a közös helyiségben beszélgettünk egy kicsit. Nagyon fáradtak voltunk a hosszú út miatt, így még az sem térített el bennünket szép álmainktól, hogy a szobánkban lévő ébresztős-rádió pontban 3:15-kor megszólalt, és valami lányka jódlizott süvítő hangon a fülünkbe. Reggel, mikor kiléptünk az erkélyünkre, csodaszép látvány fogadott bennünket: előttünk gyönyörű alpesi hegyek-völgyek (már csak a Milka tehén hiányzott), mögöttünk pedig egy akkora hegy, hogy szabad szemmel alig láttuk a tetejét.

Később kiderült, hogy erre a kb. 1800 m magas hegyre fel lehet menni a közelből induló felvonóval, így be is fizettünk egy retúr útra (biztunk abban, hogy még visszafelé is jövünk, és nem szakadunk le). Felfelé gyönyörű időnk volt szikrázó napsütéssel, de mire felértünk a hegytetőre, rövid nézelődés után egyszercsak olyan vihar kerekedett, hogy szarrá áztunk egy pillanat alatt, és gyorsan be kellett szaladnunk a "melegedőbe". A kilátónál gyönyörű fotókat készítettünk a tájról, és Salzburg városáról, ahol az Aréna, esti koncertünk színhelye is tisztán látszott. Repcsik szálltak fel és le a salzburgi reptéren, és azon poénkodtunk, hogy Alanis biztosan azzal érkezett, amit mi láttunk meg először. Aztán estére kiderült, hogy az egész zenekar luxusbusszal érkezett, így nem mi voltunk az elsők, akik integethettek nekik a hegytetőröl.

Koncert előtt még rövid városnézést ejtettünk meg Salzburgban, ami gyönyörű szép volt. Ebédre bevágtunk egy-egy Snitzelt egy aranyos belvárosi étteremben, majd elindultunk az Arénához, ahol már rajongók hada sorakozott fel a koncert előtt három órával, és mindenki azt várta feszülten, hogy mikor nyílnak az ajtók. Mi, magyarok is az első sorokban tülekedtünk, mert úgy voltunk vele, hogy ha már ilyen sokat utaztunk, legalább jól lássunk mindent. Miután beengedtek bennünket, rohantunk az első sorba. Volt egy osztrák előzenekar (3 fiú), akiknek a zenéje nem nagyon jött be nekem, de hála az égnek nem nyomták olyan sokáig. Aztán rövid átállás következett a színpadon, Alanis kiskutyája rohangált fel-alá, majd miután Alanis családja elfoglalta a helyét a színpad egyik szélén, elkezdődött a koncert. A hangosítás nem volt a topon, és a színpadi látvány is nagyon puritán volt, ennek ellenére a koncert nagyon bejött. Minden dalt végigénekeltem Alanis-szel, kivéve az új dalokat. Legnagyobb megrökönyödésünkre be lehetett vinni a fényképezőgépeinket, így zavartalanul gyűjthettük ereklyéinket Alanisről egész koncert alatt.

Csináltunk a koncertre egy hatalmas lepedőt SZERETLEK felirattal (ez Alanis cégének a neve), meg ráírtuk azt is, honnan is jöttünk mi, magyarok. Mivel Alanisnek ágról-végről van valami köze Magyarországhoz, reménykedtünk benne, hogy értékelni fogja rajongásunkat, de koncert alatt hiába lengettük a kicicomázott lepedőt, Alanis icipici jelét sem adta, hogy észrevette volna a neki szánt üzenetünket. Semmibe révedő tekintettel, átszellemülve énekelte végig az egész koncertet. A security nagyon rendben volt! Egész koncert alatt műanyag poharakban vizet osztogattak a közönségnek, és ha valakinek egy kicsit is kókadozni kezdett a feje, egyből kérdezgették, hogy jól van-e. Ancsa, aki volt olyan bátor, és vonattal, egyedül utazott ki a koncertre, az egész napi utazás és nem evés miatt rosszul is lett szegény, és még koncert előtt az első sorban elájult. Ki is vették a tömegből, majd miután jobban lett, és be akarták hátul engedni, közölte, hogy őt tessék csak ugyan oda visszatenni az első sorba, ahol állt, mert neki ott a helye. Így a security betette őt elölről, pont mellénk. Megetettük, és megitattuk a nálunk lévő madárláttából, majd együtt élveztük tovább a koncertet.

Volt velünk egy hatalmas Alanis rajongó lány, Erika, aki már járt az énekesnő koncertjén, így kivülről fújta, hogy mi hogyan fog történni, mi lesz az utolsó dal, és hogy ne ijedjünk meg, a koncert végén Alanist vissza lehet majd tapsolni. Az utolsó dalt szinte teljes egészében a közönség énekelte! Fenomenális érzés volt többezer emberrel együtt énekelni, mialatt Alanis tartotta nekünk a mikrofont. A jelen lévők többsége egyébként majdnem a teljes repertoárt végigénekelte. Kivéve Ritcsit, aki teljesen átszellemülten, extázisba esve nézte egész koncert alatt példaképét. Visszahívás után elkezdtem spanoskodni a pont előttem álló gitáros sráccal, akivel szemkontaktussal lezsíroztam, hogy a pengetőjét majd adja nekem. Nagyon ari volt, mert mikor vége volt a koncertnek nagyon sokan nyúltak a pengetőéért, de ő ügyelt arra, hogy az az én kezembe csússzon, és ne máséba. Úgyhogy olyan pengetőm van, amivel Alanis gitárosa játszott! Aztán megpróbáltunk még ereklyéket gyűjteni, Ritáéknak pl. sikerült egy számsorrendet megszerezni.

Miután kijöttünk az Arénából, szaladtunk a hátsó kijárathoz, ahol Alanis luxusbusza már beállt közvetlenül az ajtó mellé. Az Aréna ajtaja és a busz ajtaja között egy kb. 5 méteres kis folyosót rekesztettek le kordonokkal, amely mellett rengeteg rajongó várta feszülten, hogy mikor lép már ki végre Alanis az ajtón. Jó sokat várakoztunk. Időközben a zenekartagok kidugták az orrukat, és sikerült dedikálást szereznem attól a gitárostól, akinek a pengetőjét megkaptam. Aztán kijött egy ember, aki tájékoztatott bennünket arról, hogy Alanis nem jön ki dedikálni, így ő maga gyűjtött össze tőlünk különféle dedikálásra váró dolgokat. Hogy mindenki vissza tudja kapni a saját cuccát, mindenből csak egyet lehetett adni, (pl. hiába volt mindenkinél ott a belépőjegye, ami kiváló dedikáló felület lett volna, abból igy csak egyet fogadtak el), így mindenki különleges dolgokat vadászott elő a zsebéből, innen-onnan, hogy aztán majd megismerje, mi volt az övé. Kis idő múlva újra előkerült ez az ember az immáron dedikált cuccokkal, amiket gondosan kiosztott a tulajdonosainak. Minden nagyon szépen és gondosan volt megszervezve.

Aztán végre-valahára Alanis, és a családja is előkerült. Alanis anyukája jött először a kutyussal. Aztán a nagymama, majd Alanis a vőlegényével, tőlünk karnyújtásnyira! A nagy hangzavarban így is kiabálnunk kellett neki, fennhangon azt az egyetlen magyar szót, amit tudomásunk szerint ismer: SZERETLEK. Meg is hallotta, és felénk fordulva egy röpke mosollyal nyugtázta igyekezetünket. Aztán a a sötétített üvegű, emeletes luxusbusz eltűnt az éjszakában, és mi is hazafelé vettük az irányt. Reggel 7-re értünk haza, hatalmas élménnyel a szívükben.

(Balra Alanis és vőlegénye.)

Rengeteg élménnyel lettem gazdagabb, és új barátokra tettem szert, akikkel azóta is összejövögetünk, fotókat cserélgetünk, fel-felidézzük utazásunk és a koncert legérdekesebb momentumait. Megfogadtuk, hogy egyszer még visszatérünk Salzburgba, ha nem is egy Alanis koncert, de egy kirándulás erejéig mindenképp. Reményeink szerint egy Magyarországi Alanis koncertre sem kell már sokat várnunk...

Jobbra az általam megszerzett dedikálás Alanis Morissette-től ->